Még ebben az évben útnak indul az a fából készült műhold, amelyet az Arctic Astronautics nevű finn cég tervezett. 

A Space információi szerint a kisebb, fából készült műholdat idén novemberben állítják pályára, hogy megvizsgálják, hogyan teljesítenek a rétegelt lemezek egy olyan extrém környezetben, mint amilyen a világűr. A WISA Woodsat névre keresztelt műhold alapvetően olyan fából épül fel, mint amilyet a bútorgyártáshoz is használnak, ám az anyagot egy vékony alumínium-oxid réteggel is bevonják annak érdekében, hogy ellenálljon az űr intenzív körülményeinek.

A világ első fából készült műholdja 10 x 10 x 10 centiméteres, 1 kilogramm súlyú, és két kamerával lesz felszerelve, melyekből az egyik egy fémbotra felszerelt szelfikamera lesz, melynek segítségével a tervezők napról napra nyomon tudják majd követni a rétegelt lemezek állapotának alakulását. A különleges műholdat novemberben a Rocket Lab Electron rakétájával tervezik kilőni a világűrbe.

Ha a küldetés sikeres lesz, a fából készült műhold remek alternatívája lehet a hagyományos műholdaknak, hiszen nemcsak olcsóbb és elérhetőbb, de lényegesen környezetkímélőbb is. A fából készült műhold ugyanis a légkörbe érve anélkül ég el, hogy káros anyagokat bocsátana ki, vagy a darabjai visszahullanának a Földre.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!