Nagyon furcsa dolgokat találtak az űrben….

Az űrteleszkóp addig kukucskált, míg rá nem lelt három olyan galaxisra, amelyek úgy néznek ki, mint a Star Trek ikonikus csillaghajójára, a USS Enterprise. 

A NASA és az ESA Hubble űrteleszkópja megörökített egy olyan, három galaxisból álló, NGC 7764A néven ismert csoportot, amely a Star Trek USS Enterprise csillaghajójára hasonlít. Első pillantásra úgy tűnik, mintha a kép jobb felső részén látható két galaxis kölcsönhatásba lépne egymással, miközben a csillagokból és gázokból álló, hosszúra nyúló nyomvonalaik miatt azt az érzetet kelti, hogy nagy sebességgel csapódtak össze. A látszat ellenére azonban a galaxisok nem lépnek kölcsönhatásba egymással, mivel a köztük lévő interakciók nagyon hosszú időközönként következnek be, és csak ritkán ütköznek frontálisan egymással.

A puszta véletlen folytán, e galaxisok együttes kölcsönhatása okozhatta, hogy a jobb felső két galaxis olyan alakzatot alkotott, amely a Hubble-n keresztül nézve, és csakis a mi szemszögünkből a USS Enterprise-ra hasonlít. A NASA egyébként azt írta, hogy a három galaxist egyenként NGC 7764A1, NGC 7764A2 és NGC 7764A3 néven jegyzik. Ennek az – első látásra meglehetősen véletlenszerű –  elnevezésnek akkor van jelentősége, ha figyelembe vesszük, hogy sok csillagászati katalógust jóval több mint 100 évvel ezelőtt állítottak össze. Ez pedig sokkal korábban történt, minthogy a modern technológia megkönnyítette volna a tudományos terminológia egységesítését. Így is sok csillagászati objektumnak van több különböző neve, illetve olyan elnevezések is léteznek, amelyek annyira hasonlítanak más objektumokéhoz, hogy zavart okozhatnak.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?