Repült az Alice, aminek fura helyen vannak a motorjai

Az Eviation Alice nevű gépén nagyon fura az elektromosan hajtott légcsavarokat hátul látni, de tény, hogy így is szépen repült. 

Az Alice egy izraeli fejlesztésű kisgép, ami a zéró kibocsátás jegyében készült, és a néhány nappal korábban végrehajtott nagy sebességű gurulása után immár repült is. Ez már csak azért is komoly fegyvertény, mert a repülőnek volt néhány csavar a múltjában. Ezek közül a legfontosabb az, hogy az első tervek szerint igazából teljesen másként nézett volna ki, mint ahogy jelenleg, a repülőképes állapotában. Anno farokkerekesnek álmodták meg V-elrendezésű vezérsíkokkal, a motorok pedig a szárnyvégeken kaptak helyet. Az áttervezés után nyerte el jelenlegi állapotát, ami elsőre furcsa benyomást kelt, hiszen olyan, mintha a magassági kormány helyére tették volna a motorokat.

De természetesen nem hiányzik az sem a repülőgépről, hiszen a T-elrendezésnek köszönhetően a magassági is ott van rajta. A szűzrepülés 8 percig tartott, miközben 3500 méteres magasságba emelkedett. Amit a gépről tudni, hogy a két darab 850 lóerős elektromos motorral akár 815 kilométeres távolságba is el tud jutni, és bő 1100 kilogramm hasznos terhet szállíthat, legyen az utas, vagy rakomány. A gépre van érdeklődés, hiszen több légitársaság rendelt már belőle, de a DHL is aláírt a gyártóval egy szerződést. Légiárut előre láthatólag 2025-ben, míg utasokat a rákövetkező évben szállíthat.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?