google earth klímaváltozás
Fotó: Quartz

Bár azt egyelőre még nem egészen látni, hogy miért is lenne az jó, ha egy 100 ezer kilométer hosszúságú valami nyúlna ki az égboltba, űrlift néven. 

Kicsit égig érő paszuly érzetet kelthet bennünk, ha arra gondolunk, hogy a talajszintről elindul valami, aminek több tízezer kilométer magasságban van a vége, és űrlift a meghatározása. Márpedig több olyan sci-fi film is volt, ami valami hasonló téma mentén jött létre, illetve Arun Misra, a McGill Egyetem professzora is úgy gondolja, hogy mindössze 2-3 évtized választ el minket attól, hogy mindez valósággá váljon. Szerinte 20-30 éven belül az űrliftek lehetővé tennék, hogy az alsó részről mindenféle hasznos terhet juttassunk az űrbe, mindezt üzemanyag felhasználása nélkül.

A fenti videóban Dr. Bradley Edwards is arról beszél, hogy valójában minden rendelkezésünkre áll az elképzelés megvalósítására. Arun Misra szerint pedig valahogy úgy kellene ezt elképzelni, hogy van egy 100 ezer kilométeres kábel, amit a Föld egyenlítőjétől indítva lehetne kivezetni az űrbe, egy műholdhoz rögzítve, ami bolygónkkal egy ütemben halad. Ezen lehetne mindenféle hasznos dolgot az űrbe juttatni, bár azt így elsőre nem látni, hogy egy ilyesfajta megoldást miként lehetne kivitelezni. Elég, ha csak a súlyra gondolunk, hiszen ennyi kábel bizonyára nem könnyű, de az időjárási körülmények is befolyásolhatják a mozgását. Valamiért könnyebb elképzelni Dr. Edwards vízióját, aki az űrliftek mentén gondolkodik, bár ez is egy nagyon futurisztikus építészeti elképzelés.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!