Olyan szolgáltatással hirdetik a terméket két éve, ami nem is működik. Kínos.
A két éve megjelent Sony PlayStation 5 dobozán látványosan virít a 8K logó a HDR és a 4K120 szimbólumok társaságában. A nagy dinamikatartományú tartalmakkal és a 4K felbontású 120 FPS anyagokkal nincs semmi probléma, azok továbbítása hibátlanul működik a HDMI 2.1 porton keresztül. Azonban a 8K kezelését a japán cég mind a mai napig nem oldotta meg.

Pedig már van olyan játék, amely ilyen felbontásban is futna, valamint az online streaming szolgáltatásokon keresztül is elérhetőek az extrémen nagy felbontású tartalmak, és ezek a PlayStation 5 rendszerében is megtalálhatóak. A dolog már csak azért is érdekes, mert a Sony is kínál 8K televíziókat, szóval arról szó nincs, hogy a cég egyáltalán nem bízna ebben a felbontásban. Az tény, hogy a 8K sosem futotta be azt a karriert amit szántak neki. Már négy éve, hogy a boltokba kerültek az első ilyen televíziók, de még mindig kevés a tartalom, és a piackutató cégek szerint a vártnál jóval kisebb számban értékesítenek 8K megjelenítőket.
Ettől függetlenül az nagyon gáz, hogy a PlayStation 5-öt egy olyan szolgáltatással hirdetnek, amit a termék nem tud, pedig a dolog egy szoftverfrissítéssel orvosolható lenne, legalábbis elméletileg. A Flatpanels HD magazin munkatársai megkérdezték a japán cég illetékeseit, hogy mikor várható a 8K támogatás megérkezése a játékgépekre, ám választ nem kaptak.
[sc name=”facebook” ][/sc]