Elon Musk szerint az ő mesterséges intelligenciája lesz a legjobb

A Twittert felvásárló, és azóta időközben X-ként tulajdonló Elon Musk a világra szabadítja a saját mesterséges intelligenciáját, ami elmondása szerint az összes közül a legjobb lesz. 

Nehéz úgy követni a tech világ dolgait, hogy az ember ne botlana naponta Elon Musk legkevésbé sem áldásos munkásságába. A fickó mindenütt ott van, és szinte megkerülhetetlen a szegmensben, így nem csoda, hogy a mesterséges intelligencia világában is felbukkan. Olyannyira, hogy éppen ma mutatja be az ehhez kapcsolódó MI-jét, ami az xAI-nak nevezett csoportosuláshoz köthető.


elon musk
Kép: X

Az Elon Musk által vezetett xAI egy mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat, amely MI-szakértőkből áll, akik korábban olyan vállalatoknál dolgoztak, mint a DeepMind, az OpenAI, a Google, a Microsoft és a Tesla, valamint a Torontói Egyetem. A cég 2023 júliusában indult, önjelölt célja, hogy „megértse az univerzum valódi természetét”. Az xAI terméke néhány béta-tesztelő számára érhető el első körben, bár nem világos, hogy kik kapnak hozzáférést. Az viszont biztos, hogy a Musk fejében valami nagyon elpattant, hiszen míg korábban azon ment az agyalás a személyét illetően, hogy vajon korszakos zseni, vagy szimplán szerencsés elmebeteg, mostanra nem nagyon lehet kérdés, hogy egyértelműen az utóbbi.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?