A Cambridge Dictionary idén is kihirdette az év szavát, ami ezúttal a „hallucinál” lett.
A Cambridge szótár készítői minden évben kihirdetik az év szavát, amelyet az a kifejezés nyer el, amely a leginkább megragadja az adott év hangulatát, szellemiségét. 2023-ban a „hallucinál” szó lett a befutó, ami a hivatalos definíció szerint: „látni, hallani, érezni vagy szagolni valamit, ami nem létezik”. A kifejezés azonban nem ebbéli jelentése miatt érdemelte ki az év szava címet, kibővítették a meghatározását.
A Cambridge szótár meghatározása alapján a hallucinál szó a mesterséges intelligencia esetében is használatos, mégpedig akkor, ha az algoritmus hamis információkat terjeszt – írja a Sky News. Ha tehát a mesterséges intelligencia álhíreket terjeszt, akkor nem csinál mást, mint hallucinál. Az új meghatározással azután bővítették ki a kifejezést a Cambridge szótár készítői, hogy megugrott az érdeklődés az olyan chatbotok iránt, mint a ChatGPT, a Bard és a Grok.
Dr. Henry Shevlin, a Cambridge-i Egyetem MI-szakértője szerint a hallucinál példája jól mutatja, hogy az emberek humanizálják a mesterséges intelligenciát, azaz akarva-akaratlanul is emberi tulajdonságokkal ruházzák fel.




