Egyre nő a kiberfenyegetettség, de a helyzet nem reménytelen

Gondolta volna, hogy minden 39. másodpercben történik egy új kibertámadási kísérlet? Vagy azt, hogy az ilyen esetekkel kapcsolatos költségek jövőre elérhetik az 5000 milliárd dollárt globálisan? Tagadhatatlan, hogy a kiberfenyegetettség korát éljük, ami mindenkit érinthet valamilyen módon. A magyarok adatai és a hazai vállalkozások is veszélyben vannak, hiszen gyakorlatilag bárki célponttá válhat, így a jelenleginél sokkal nagyobb tudatosságra és felkészültségre van szükség, derül ki a Mastercard tanulmányából.

Iszonyatos ütemben nő az elektronikus támadások száma, és az általuk okozott károk mértéke is. Újabb és újabb módszerek bukkantak fel, aminek köszönhetően napjainkban gyakorlatilag bárkiből lehet hacker, így a védekezést is új alapokra kell helyezni. Szerencsére nem vagyunk egyedül ebben a küzdelemben, egyre több cég ismeri fel a kibervédelem fontosságát, például a fizetéstechnológia területéről jól ismert Mastercard is színre lép a szektorban, korszerű megoldásokat nyújtva a hazai cégeknek.

A digitalizáció az elmúlt néhány évben rohamosan felgyorsult, aminek számos előnye van, például az elektronikus ügyintézés, a kártyás- vagy érintésmentes fizetés és az online kommunikáció is kényelmesebbé teszik az életünket. Emellett a pandémiával kapcsolatos korlátozások miatt rengetegen rákényszerültek, hogy az digitális megoldások felé forduljanak, köztük olyanok is, akik teljesen idegenül mozogtak ezen a területen. Csupán néhány év alatt több mint 1 milliárd fővel nőtt az online térben az új felhasználók száma, az ő tudatosságuk, felkészültségük pedig értelemszerűen a legtöbb esetben nem megfelelő. Gyakran a cégek, vállalkozások sem fordítanak kellő figyelmet a biztonságra, ezzel pedig óriási támadási felületet biztosítanak hackerek számára.


A magyarok is veszélyben vannak

Mint arra a Mastercard tanulmánya is rávilágított, a magyarok sincsenek biztonságban. A felmérések szerint a kiberfenyegetettség, illetve adatvédelmi incidensek száma egyre nő. A mesterséges intelligencia alapú rendszerek fejlődésével a viszonylag bonyolult magyar nyelv sem jelent többé akadályt a támadóknak: a világ bármely országából kiváló magyarsággal megírt csaló üzenetekkel képesek megkeresni magyar áldozataikat. Tovább könnyti a helyzetüket, hogy a lakosság több mint 50 százaléka nincs megfelelően informálva a kiberbűnözés kockázatairól. Hazánkban majdnem minden negyedik ember úgy vélekedik, hogy egyáltalán nincs információja a kiberbűnözésről, és csak 5%-uk állítja, hogy nagyon jól tájékozott ebben a témakörben. Látható, hogy nem rendelkezünk elégséges ismeretekkel a kiberbűnözés kockázataival kapcsolatban. Az Európai Unióban az átlagos tudatosság ezen a téren jelentősen magasabb, mint Magyarországon.

Az információhiány leküzdése már csak azért is fontos lenne, mert napjainkban sokkal könnyebb hackerré válni, mint eddig valaha. Amíg tíz éve sok pénz és komoly szaktudás kellett egy kibertámadás végrehajtásához, addig ma már elegendő csupán az elszántság is. A dark weben olcsón hozzá lehet jutni a kulcsrakész, egyszerűen használható rosszindulatú programokhoz.

A kutatás arra is rámutat, hogy sok rendszerben az emberi tényező a leggyengébb pont. A nem elég képzett, vagy figyelmetlen felhasználók óriási károkat képesek okozni azzal, hogy tudtukon kívül illetékteleneknek adják meg jelszavukat, belépési kódjaikat, számlaszámukat és felhasználónevüket.

A leggyakoribb ellenségek

Rengeteg olyan malware, azaz kártevő szoftver létezik, mely nemkívánatos műveleteket végez a felhasználó eszközén, például adatot lop vagy  titkosítja adatainkat és váltságdíjat követel értük. Magyarországon ezek használata vált a domináns támadástípussá, 2020 és 2022 között az összes kibermerénylet közel felét tették ki. Leggyakoribb formái a trójai- és zsarolóvírusok, férgek és kémszoftverek. Az egyik legrettegettebb kártevő szoftver fajta pedig a zsarolóvírus, amely megfertőzi a felhasználók számítógépét és oly módon manipulálja a rendszert, hogy az áldozat ne férjen hozzá az adataihoz.

Tarol a pszichológiai manipuláció

A technológiai fejlesztések mellett a módszereiket is csiszolják a kiberbűnözők, akik gyakran pszichológiai trükkök bevetésével próbálják meg rávenni áldozataikat, hogy adjanak ki kényes információkat, vagy juttassák el a károkozókat az eszközeikre. Az sem ritka, hogy előzetes „terepszemlét” tartanak, például megvizsgálják a célszemély közösségi oldalait, feltérképezik az ismeretségi körét és a hobbijait, megszerzik a főnökének, beosztottainak neveit, majd ezeket kihasználva próbálnak célzottan lecsapni rá.

mastercard online, kiberfenyegettség
A MasterCard nem csak segít kezelni a pénzünket, vigyáz is rá. Fotó: Bloomberg

„Gyakran előfordul, hogy a potenciális áldozat bankjának, biztosítójának nevében keresik meg, sőt már arra is akad példa, hogy a Magyar Rendőrségnek álcázzák magukat a csalók.” mondta Nemes Máté, a Mastercard kiberbiztonsági szakértője.

„Jelenleg ez a fajta módszer elképesztő ütemben terjed, és a bűnözők folyamatosan finomítják a technikájukat. Mostanában megfigyelhető már az is, hogy a mesterséges intelligenciát is bevetik céljaik elérése érdekében. Az ilyen eljárásokat használják profilozásra, perszonalizálásra, nem valódi identitások felépítésére, különféle automatizált folyamatokra is. A cél pedig minden esetben az, hogy becsapják az embereket.” tette hozzá Nemes Máté.

Fontos a védekezés – Segít a Mastercard

Világosan látszik, hogy a korábbinál jóval komolyabban kell venni a digitális fenyegetéseket. Ezt felismerve az alapvetően a pénzügyi megoldásairól ismert Mastercard úgy döntött, hogy színre lép kibervédelmi megoldásaival. A vállalat évekkel ezelőtt egyrészt házon belül intenzív fejlesztésekbe kezdett, másrészt számos ezzel a területtel foglalkozó céget is felvásárolt, ezeknek köszönhetően mostanra egy olyan masszív tudásbázissal rendelkezik, ami túlmutat a fizetéstechnológián, így egy átfogóbb technológiai eszköztárral ruházta fel a konszernt.

A vállalat már készen áll arra, hogy a kibervédelemmel kapcsolatos szolgáltatásaival is megjelenjen a piacon. Ezzel egy olyan szereplő lép színre a gazdasági társaságok és átlagemberek oldalán, amelynek több évtizedes múltja van a különféle elektronikus módszereket használó bűnözők és bűnszervezetek ellen folytatott harcban.

A vállalkozások rengeteg olyan adattal rendelkeznek, aminek segítségével működésük hatékonyabb, a vásárlóik ügyfél élményük pedig magasabb lehet. A Mastercard új szolgáltatásai mesterséges intelligencia használatával segítik az egyre növekvő adattömeg kezelését, így legyen szó marketingtechnológiáról, azonosítási megoldásokról, kockázatértékelésről vagy a fizetésekről, naprakész megoldásokkal léphetnek piacra az egyes szereplők. A védelem tekintetében pedig kiépíthetők automatizációs folyamatok, előre modellezhetők az összefüggések a kibertámadások és digitális csalások vizsgálata során. Mindemellett vannak olyan megoldásaik is, amivel a vállalkozások felmérhetik IT rendszerük biztonsági kockázatait, ideértve a saját- és beszállítói hálózat átvilágítását is. A technológiai cég azt reméli, hogy ezeknek a plug-in megoldásoknak az elterjedésével a kibertámadások új korszakában is versenyképesek maradhatnak a magyar piaci szereplők.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?