Kocsik, fegyverek, balhé: befutott a GTA VI első előzetese

A Rockstar Games hosszas várakozás után lerántotta a leplet a GTA VI-ról – mutatjuk is az előzetest.

A Rockstar Games legutóbbi nyílt világú Grand Theft Auto játéka 2013-ban jelent meg először PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokra. Kis túlzással élve a franchise rajongói azóta várják a következő játékot, amelyről még jelenleg sem tudni túl sokat, most viszont a várakozást enyhítendő mozgóképen is kaptunk egy kis ízelítőt a folytatásról.

Az eredeti tervek szerint december 5-én, magyar idő szerint 15 órakor érkezett volna a várva várt előzetes, csakhogy egy X-fióknak sikerült idő előtt kiszivárogtatni a videót, ezért jobb híján a Rockstar is előrehozta a trailer leleplezését. Mindez a lényegen azonban mit sem változtat – íme a GTA VI első ízelítője.

Az előzetesből kiderül, hogy női főszereplője is lesz a folytatásnak, név szerint Lucia, ő és a férfi főszereplő amolyan Bonnie és Clyde-párost alkotnak majd. A sztori a 2002-es GTA-hoz hasonlóban Vice City-ben játszódik, amit Miami alapján mintáztak a fejlesztők, vagyis napfényes strandok és pálmafák között bűnözhetnek majd a játékosok.

Minden idők egyik legnépszerűbb videójátéka számtalan szórakoztató-ipari rekordot megdöntött, és nem lennénk meglepve, ha a folytatásnak is sikerülne csúcsteljesítményt hoznia. A végeredményre azonban még kicsit várni kell: a GTA VI megjelenése valamikor 2025-ben várható.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?