Szuper szolgáltatás jön az LG tévékre!

Jön az Xbox felhő alapú gaming szolgáltatása az LG okostévéire is! Ráadásul jobb lesz a képminőség és nő a képkockasebesség is.

lg-tv-xbox-nyito

A Microsoft Xbox felhő alapú játék szolgáltatása eddig csak a Samsung televíziókon volt elérhető, azonban most nagyon úgy tűnik, hogy változik a helyzet.
A pletykák szerint ugyanis érkezik végre az LG webOS alapú okostévé rendszereire is, ami nagy dolog, hiszen még mindig a dél-koreai cég az egyik legnagyobb televíziógyártó a világon. Ráadásul a webOS-t elkezdték licencelni más cégeknek is, azaz jó eséllyel hamar más márkákon is felbukkanhat ez a szolgáltatás.

Az Xbox felhő alapú gaming megoldásának segítségével csúcskategóriás játékokkal lehet szórakozni úgy, hogy ahhoz nincs szükség konzolgépre, csupán erős és stabil netkapcsolatra. Ez pedig óriási dzsóker lehet, bár tény és való, hogy az ilyen rendszerek eddig még nem váltották be a hozzájuk fűzött nagy reményeket.

LG Xbox

A Microsoft viszont a jelek szerint továbbra is bízik ebben. Ráadásul állítólag növelnék a bitrátát és a képkockaszámot, hogy még jobb legyen a képminőség. Valamint azon dolgoznak, hogy a vezérlők közvetlenül a felhőbe küldjék a parancsokat, így az irányítás is javulna.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?