Haldoklik a mobilos virtuális valóság is?

A Samsung Galaxy Note10 család és az új Pixel telók már nem támogatják az ilyen technológiákat.

Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a mobilok menthetik meg a virtuális valóságot. Olyan technológiák bukkantak fel, amelyek lehetővé tették, hogy az okostelefonokat betegyük egy speciális szemüvegbe, és így azokat VR eszközzé alakítsák, aminek nyilván hatalmas előnye volt, hogy a virtuális valóság élményhez nem kell beruházni egy külön drága termékre.

Ezek között egyértelműen a Samsung és az Oculus által közösen kifejlesztett Gear VR lett a legnépszerűbb. De úgy tűnik, hogy még ez sem volt elég, a Samsung új, most bemutatott Galaxy Note 10 családjának tagjai már nem támogatják a Gear VR használatát, és a hasonló elven működő Google Daydream platformmal sem képesek együttműködni. Azaz a jelek szerint a Samsung, mint a mobilos VR egyik legelkötelezettebb támogatója a jelek szerint elengedte ezt a dolgot. Sőt, így tett a másik nagy harcos, a Google is, hiszen az új Pixel 3a telefon sem képes a virtuális valóság tartalmak kezelésére.

De ez persze nem jelenti azt, hogy a régebbi, kompatibilis telefonok már ne lennének kompatibilisek a VR szemüvegekkel, azokkal továbbra is lehet vidáman kalandozni a virutális valóságban. Kár, hogy a jelek szerint erre egyre kevesebb embernek van igénye.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?