Media Center
Nem mindig a legújabb filmek a legjobbak.

Olyan klasszikus filmeket szeretnél megnézni, amik esetleg semmilyen online szolgáltató kínálatában nincsenek meg, esetleg saját videóidban gyönyörködnél? Vagy olyan zenékre vágysz, amit nem ismer a Spotify? Mindenre van megoldás, nem is túl bonyolult Egy okostévé kell hozzá, aminek van Media Center funkciója is.

A hardver alapú filmtárolás a végnapjait éli. A Netflix 4KHDR streamje (hogy csak egyet említsünk a sok szolgáltató közül) szinte teljesen feleslegessé tette már a Blu-Ray lemezeket is, hiszen egy lemez árából hónapokig hozzáférhetünk itt a világ filmtermésének komoly részéhez. Mégis van még olyan film, ami sehol, vagy épp a miáltalunk használt szolgáltató kínálatában nem szerepel. Ilyenek lehetnek régi klasszikusok, alternatív remekművek, vagy akár saját filmek, amiket telefonunkkal készítettünk, esetleg gyermekkori videóink bedigitalizált verziói.

Media Center
1975-ből is találunk igazi klasszikusokat. Amik esetleg nincsenek fent a streaming szolgáltatók oldalain.

Ugyanez a helyzet a zenei fronton is, hiszen hiába széleskörű mondjuk a Spotify könyvtára, ott is akadhatnak olyan számok, amik nincsenek meg, nekünk viszont megvannak – mondjuk egy régi CD berippelt verziójaként.

Szóval, ha ezek a fájlok már megvannak a gépünkön – ez a cikk most nem azzal fog foglalkozni, hogy hogyan szereztük meg őket, induljunk ki tehát abból, hogy megvannak – akkor több módot is tudunk arra, hogy hogyan tároljuk és nézegessük őket. Íme:

Tárolás

A filmek, zenék digitális verziójának tárolására sok megoldás megfelelhet. Az egyszerűbb, kisebb felbontású anyagokat Pendrive-okon, külső HDD-ken is tárolhatjuk, de a komolyabb anyagok (nagyfelbontású hangfájlok, 4K HDR videók) már komolyabb tárhelyeket igényelnek. Egy komolyabb film-, vagy zenegyűjtemény pedig már több tíz-száz gigabájtos, de akár terabájtos méreteket is ölthet.

Qnap NAS media center
Valahogy így néz ki egy jó NAS.

Itt a pendrive már nem annyira rúg labdába, a külső HDD még játszik egy kicsit, de itt már beúszik egy érdekes alternatíva, mégpedig a NAS, amiről már írtunk egy anyagot (és fogunk is még többet). A NAS egy hálózatra csatlakoztatott tárolóegység, ami rengeteg mindenre jó (lásd a cikket), többek közt multimédiás anyagok tárolására és azok hálózati hozzáférésének biztosítására is. És itt a hozzáférésen valójában lejátszást értettünk. De nézzük, hogy ez hogyan is működik.

Böngészés

Ha már megvannak a filmjeink, zenéink, amiket le akarunk játszani, akkor a legegyszerűbb megoldás a fent már említett külső tároló eszköz (pendrive, HDD) csatlakoztatása egy okostévé USB csatlakozójához és ilyenkor a tévé okosrendszere többnyire ki is jelzi, hogy ez megtörtént. Ekkor a tévé Media Center funkciójával már böngészhetjük a tárhelyen található állományokat, majd a megfelelőt kiválasztva el is kezdhetjük a lejátszást.

Mi a folyamat szemléltetéséhez egy Samsung The Frame tévét használtunk. Ennek okosrendszere egyszerűen kezelhető, a Media Center szinte minden fájlformátumot felismer és áttekinthető, mappa alapú felülettel rendelkezik).

Ha a már említett, nagyobb gyűjteménnyel rendelkezünk és NAS-t használunk ennek rendszerezéséhez, megosztásához, akkor az eset még egyszerűbb, mint az USB esetében. Itt ugyanis csak csatlakoztatnunk kell a tévénket az otthoni hálózatra, amit a NAS is használ és ha utóbbi helyesen van beállítva, akkor a tévén már meg is jelenik a mappája, amiben rögtön böngészhetünk is.

A Samsung Media Center rendszere képes saját maga rendezni az elért tárhelyen található multimédiás fájlokat, aszerint, hogy azok kép, zene, vagy videoállományok. Ezeken belül dátum, előadó, album vagy kiadás szerint is képes rendezni a zenéket, filmeket.

Ha ezt nem szeretnénk, akkor böngészhetjük őket a tárhelyen lévő mappák szerint is.

Lejátszás

A lejátszás a lehető legegyszerűbb. Csak keressük meg a fent említett módszerek valamelyikével a kívánt filmet, zenét vagy képet és kattintsunk rá. A lejátszás pedig el is indul. Ezek után már csak akkor marad teendőnk, ha nem a tévé saját hangsugárzóján szeretnénk megkapni a fájl hangsávját. Ha mondjuk soundbart használunk, akkor itt, itt és itt mutatjuk a teendőket. Ha pedig külön házimozi rendszert, esetleg igényes hifit használnánk a filmezéshez, zenehallgatáshoz, az sem gond.

Media Center
Hangsávot, feliratot is válthatunk könnyedén.

A Samsung a legtöbb modern okostévéhez hasonlóan képes a bemeneti HDMI-kábelén visszaküldeni (ARC – Audio Return Channel) a térhatású hang jelét az ezt venni képes erősítőkre. Ha pedig csak a zenei gyűjteményünket hallgatnánk, akkor a komolyabb sztereó erősítők optikai digitális bemenetét, vagy egy külön D/A átalakítót használva szintén hozzájuthatunk a tévé optikai, digitális kimenetén keresztül a tárhelyünkön tárolt zenékhez is.

Amik akár veszteségmentesen tömörített FLAC fájlokként is érkezhetnek, a Samsung tévénknek azzal sem volt problémája.

Mivel pedig akár teljesen ki is küszöbölhetjük a tévé hangszóróit és átalakítás nélkül küldhetjük át a digitális jelet a tévéén keresztül egészen az erősítőig, ezért csak a pénztárcánk szabhat határt annak, hogy milyen hangrendszert csatlakoztatunk a tévéhez. Akár drága, high end rendszert is etethetünk a hálózati tárhelyünkön tárolt magas felbontású zenei állományainkkal a kényelmes és áttekinthető smart rendszer segítségével.

Mindez persze megfejelhető különböző appokkal, amik streamelik a tartalmakat, vagy olyanokkal, mint mondjuk a Plex, ami nem csak felismeri a zenei és videós állományokat, de az internetről be is szerzi a hozzájuk információkat, mint például borítókép, vagy filmek esetében a szereplők listája és a film tartalma. De a legegyszerűbb módszer a tévé saját rendszere és őszintén szólva nekünk azzal sem volt még semmi bajunk sosem.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!