Ezt tudja a szuper olcsó OLED tv – Hisense A9G teszt

Megnéztük, kipróbáltuk, leteszteltük az országban kapható egyik legolcsóbb OLED tévét. Megéri megvenni a Hisense A9G televíziót? Megmondjuk!

Hisense A9G

A Hisense globálisan a világ ötödik legnagyobb tv gyártója, és a vállalat már hivatalosan is jelen van Magyarországon termékeivel. A kínai cégnek már van OLED tévéje is, amely már itthon is kapható. Ez a Hisense A9G, amelynek 55 hüvelykes változatát próbáltuk ki, és amely az egyik legolcsóbb OLED televízió jelenleg hazánkban. Megnéztük, hogy mit tud, megéri-e megvenni, és ha igen, akkor kinél válhat be.

Hisense oled tv

Külső

Azt meg kell hagyni, hogy a Hisense emberei odatették magukat, mert egy szokatlan külsejű tévét pakoltak le az asztalra. A vékony készülékház alját egybeépítették egy hangprojektorral, ami egyébként talpként is funkcionál. Ez az integrált soundbar látványos, és egyedi karaktert kölcsönöz a terméknek. A kávák persze iszonyat keskenyek, egy síkban vannak a képernyővel, az összhatás modern!

hisense a9g

Falra akasztható: Igen, a VESA szabványú falikonzollal.
Csatlakozók: 4 db HDMI 2.1, USB 2.0, USB 3.0, kompozit, digitális audio, CI+ slot, LAN, fejhallgató, CI+ olvasó. Van minden ami kellhet, talán még egy USB portot pakolhattak volna rá.
Bluetooth: Támogatott, vezeték nélküli úton rádughatóak a külső hangcuccok.
WiFi: Rendelkezik beépített WiFi-vel.
Státusszimbólumként használható: Egyértelműen igen!

hisense a9g

Képminőség

A képminőség rendben van, de bizonyos paraméterekben elmarad a legjobb készüléktől.

Paneltechnológia: OLED, remek! Ez ma az egyik legjobb képminőséget biztosító eljárás.
Képméret: 55/65 inch.

hisense a9g
Felbontás: 4K, tehát 3840 x 2160 képpont. Ugyan vannak ma már nagyobb felbontású, azaz 8K modellek is, de igazából a 4K-val sincs semmi probléma. A részletesség kiemelkedő.
Kontraszt: Végtelen! Nincs, nem lehet ennél jobb.
Színpontosság: Megfelelő beállítások mellett az árnyalatok természetesek és kimagaslóan valósághűek, a megadott iparági standardoktól csak minimális mértékben térnek el.
HDR: A nagy dinamikatartományú tartalmak (HDR10, HDR10+, HLG) megjelenítése támogatott, de mint látszik Dolby Vision támogatás nincs sajnos.

hisense a9g
Fényerő: Maximum 721 nit. Ez a legtöbb mai tévénél jobb, de vannak olyan OLED és pláne QLED tévék is, amelyek e tekintetben felülmúlják. Mindenesetre ez azért ahhoz elég, hogy a HDR effekt észrevehető, látványos legyen.
Felhősödés: Nincs! Remek, viszont tény, hogy a méréseink szerint a fényerő nem homogén: A tesztprogram zónákra osztotta a képernyőt és ezen zónák fényereje között 10-12 százalékos maximális eltérés érzékelhető. De mindez a hétköznapi használatot nem befolyásolja, nem tűnik fel.
Zajosodás: Nem jellemző, de egyes, a médiaboxból érkező tv adásoknál előfordulhat. A Zajcsökkentés funkció bekapcsolásával jelentősen mérsékelhető.

hisense a9g
Betekintési szög: A várakozásoknak megfelelően hibátlan. A legkiszorítottabb szögből sem érződik kontrasztvesztés, az árnyalatok torzulása, invertálódás pedig nincs.
Maximális képfrissítési ráta: 120 Hz, azaz a képernyő de csak Full HD esetén, 4K-nál be kell érni 60 Hz-cel. Ez bizony hátrány, vannak már olyan OLED és QLED tévék, amik már támogatják a 4K/120 Hz módot is. (Itt írtunk részletesebben a képfrissítési rátáról)
Dinamikusan változtatható képfrissítési ráta: Ez a funkció támogatott, ami a játékoknál lehet fontos. Viszont a képfrissítés ráta mértéke ilyenkor csak 48 és 60 Hz közé eshet, aminek sok értelme nincs. E téren is rosszabbul teljesít, mint néhány riválisa.(Itt írtunk részletesen erről a funkcióról).
Input lag: 13,6 ms. Remek érték! A játékosoknak fontos ez, de nekik nagyon.
Mozgásmegjelenítés: Rossz minőségű források használata esetén tapasztalhatóak kisebb anomáliák: például médiaboxból érkező tv adásoknál, alacsony bitrátájú videófájloknál megfigyelhető nagyon enyhe akadozás néha. Ezen azonban hatékonyan lehet segíteni az TruMotion technológia bekapcsolásával, amely virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé, és gyakorlatilag tökéletesen képes orvosolni a hibákat.

Hang

Bitang jó hangrendszert kapott, e téren lefőzi jó néhány lényegesen drágább riválisát is.

Audiorendszer: 6 x 10 watt + 2 x 10 watt (a készülélékház felső részén) + 2 x 20 watt (mélysugárzó).

hisense a9g
Hangminőség: A megszokottnál valamivel jobb hangminőséget produkál. A mélyek is érzékelhetőek a dinamika sem hiányzik, simán hozza azt a szintet, amit a középkategóriás hangprojektorok produkálnak. A finom részletek visszaadása nem annyira pontos, és a sztereó hangtér nem igazán érzékelhető másfél-két méteres távolságból. Egy jobb külső hangrendszer, mondjuk egy sztereó szett lefőzi, a térhatás megteremtésére pedig nem képes.
Hangerő: Egy átlagos méretű szobába, lakásba bőven elég.

hisense a9g
Hanghibák: Nincsenek durva, zavaró hanghibák.
Ajánlott-e külső hangrendszer használata: Nem feltétlenül! Ez pedig tényleg nagy ritkaság a tévéknél.

Kezelés, okostévé

Sajna a kezelés, azaz egészen pontosan az okostévé rendszer a leggyengébb pontja.

Okostévé rendszer: VIDAA 5.0. Ez egy saját cucc, de van még hova fejleszteni. A grafikus kezelőfelület kicsit átláthatatlan, sokat kell lapozni, nagyok az ikonok, rengeteg a reklám. Fagyást nem tapasztaltunk, de hajlamos néha belassulni, szóval nem az igazi.
Magyarul tud: Igen.

Hisense oled tv
Alkalmazások száma: Kb. 200 darab érhető el. Netflix van, YouTube van, Spotify is, viszont HBO Go nincs, ami óriási hiba!
Médialejátszó alkalmazás: Van, előre telepített. Csak rá kell dugni az USB-n keresztül a pendrive-ot, merevlemezt, máris lehet nézni a filmeket, képeket és hallgatni a zeneszámokat. Nagyon hasznos szolgáltatás, ami jól is működik.
Böngésző: Van és kellően gyors. Így az élmény olyan, mintha számítógépen vagy telefonon netezgetnénk.
Távirányító: Totál átlagos darab. Háttérvilágítás nincs rajta.
USB-n keresztül csatlakoztatott vezérlőeszközök: Használatuk támogatott.

Hisense oled tv
Távirányító helyett mobil: Támogatott, egy ingyenes alkalmazás segítségével. Hasznos! A tévéhez a mobil egyetlen érintéssel párosítható. A telefon képernyője vezeték nélküli úton tükrözhető, és az egyes beállítások is eljuttathatóak egyszerűen a televízióra.
Hangalapú vezérlés: Elméletileg működik, a gyakorlatban viszont nem sajnos.

Beégés

Elméletileg van rá lehetőség, de a terméket ellátták olyan ellátták olyan technológiáktól, amelyek megvédik a beégéstől. Ezeket nem szabad kikapcsolni, de monitorként sem használható a készülék (tehát nem lehet nagyon-nagyon sokáig ugyanaz a képi tartalom változatlanul, állóképként, vagy nem változó képi részletként).

Hisense oled tv
Ár

Hisense A9G (55″) – 324 000 forint. Ezzel az egyik legolcsóbb OLED tévé, a tudásának vidáman megfelel! Ennyit bőven megér, sőt.

Kinek ajánljuk – Hisense A9G

– OLED tévét szeretne viszonylag alacsony áron
– Fontos a tökéletes fekete, és a végtelen kontraszt
– Számít a jó hangminőség
– Lényeges a figyelemfelkeltő dizájn
– Jó képminőségű tévét szeretne

Kinek nem ajánljuk – Hisense A9G

– Játékra, nextgen konzolok vagy gamer PC-k mellé keres tévét
– HBO Go-t nézne.
– Monitorként is használná a tévéjét
– Nem akar ~300 000 forintot kiadni egy televízióra.

Még több infó a Hisense A9G tévéről a hivatalos weboldalon

[sc name=”facebook” ][/sc]

  • Dizájn
  • Képminőség
  • Hangminőség
  • Kezelés
  • Ár/érték arány
4.1

Összegzés

A Hisense egy remek OLED tévé, amely ugyan messze van a tökéletestől, vagy az iparág legjobbjaitól, de ez az árán is látszik.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?