A hazánkban tavaly első alkalommal meghirdetett kezdeményezés sikere után a Samsung és az Edisonkids idén is elindította a Megoldások a holnapért kihívást, ahol a gyerekek mellett a tanárok is kivehették a részüket a feladatokból. Június 18-án a Néprajzi Múzeumban megrendezett döntő eseményen bemutatkozó nyolc csapat tagjai olyan, mindenki számára fontos kérdésekre próbáltak megoldást találni, mint az újrahasznosítási lehetőségek, a közösségépítés, a szexuális edukáció, az iskolai erőszak elleni fellépés vagy a lakhatási és mezőgazdasági problémák megoldása.
A zsűri végül a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumból érkező, 17 évesekből álló GITegylet csapat munkáját értékelte a legjobbnak, akik a PlanNet névre keresztelt megoldásukkal egy olyan platform létrehozására tettek javaslatot, ahol a tárgyak eladásával általunk kiválasztott jó ügyeket támogathatunk. Ötletükben a használt tárgyakat árusító és az adománygyűjtő platformok előnyeit egyesítették, melynek köszönhetően a már nem használt tárgyak eladásából befolyt összeget egy fenntarthatósági ötlet megvalósítására lehetne fordítani, ezzel több szempontból is támogatva az újrahasznosítást.
A második helyen a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 14 éves átlagéletkorú tanulóiból álló Amper és Éta csapat végzett, akik a hulladék komposzt felhasználását ötvözték a keletkező hőenergia elektromos árammá alakításával, amellyel megoldható lenne például az adott otthonban a világítás.
Harmadikként végzett a budapesti Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 17 éves diákjaiból álló BOND csapat, akik projektjükkel a szexuális edukáció megújításának lehetőségeit keresték egy olyan online platform létrehozásán keresztül, ahol a fiatalok, tanárok és a szülők is szakértői válaszokat kaphatnának bármilyen szexualitással kapcsolatos kérdésre.
Az első három helyezett 4,5 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket.
[sc name=”facebook” ][/sc]