Huawei Mate 50 Pro teszt: Megéri megvenni a legdrágább Huawei telót?

Megfogdostuk, kipróbáltuk a Huawei csúcstelefonját, amivel lenyomná a világot. Huawei Mate 50 Pro teszt!

Sokan, sokszor temették már a Huawei mobil üzletágát azt követően, hogy az amerikai kormányzatok súlyos szankciókat vetettek ki a cégre. Az tény, hogy az értékesítési adatok nem festenek jól globálisan (Kínában azért még hasítanak ugyanis), de az is igaz, hogy ennek ellenére mindent megtesznek annak érdekében, hogy versenyképes, vagy legalábbis annak tűnő termékekkel tudjanak előrukkolni.Huawei Mate 50 Pro

Erre tökéletes példa a Huawei Mate 50 Pro, amelyet a mai csúcsmobilok ellenfelének szán a vállalat. Megnéztük, hogy mire képes!

Dizájn

Manapság a legmenőbb külsővel a hajlítható telefonok bírnak, ez nem is lehet kérdés. Ez a modell azonban a hagyományos iskolát képviseli, viszont amit lehetett azért kihoztak belőle a dizájnerek. A képernyő oldalt hajlított, ráborul a vékony kávákra, a fémes hatású hátlapot üveg borítja, és úgy általában a termék kifejezetten elegánsan néz ki, amiről süt, hogy nem egy olcsó, filléres darab.Huawei Mate 50 Pro

Jó nagy darab (162.1 x 75.5 x 8.5 mm), és nehéz (205 gramm), így ultramobilnak azért nem neveznénk. Egy kisebb kéznek pedig már kényelmetlen is lehet akár a használata. Víz- és porálló, viszont az ütéseket nem tolerálja valami jól.

Erő

Az elvárásoknak megfelelően a teljesítményre nem lehet panasz. A felső kategóriás hardvernek (Qualcomm SM8475 Snapdragon 8+ Gen 1 4G (4 nm) + 8 GB RAM + Adreno 730) köszönhetően hasít rajta minden.Huawei Mate 50 Pro

Még a csúcsgrafikás játékok sem döccennek, valamint a nagy felbontású videók, illetve képek szerkesztése is problémamentes. Viszont tény, hogy amikor pörög a vas, akkor hajlamos durván átmelegedni a készülék. 256 GB-os adattárolásra szolgáló flash memória került bele, ami korrekt, ám nem kiemelkedő kapacitásnak minősül.

Energia

4700 mAh akkumulátort kapott, ami a mai trendeknek megfelelően már nem cserélhető sajna. Ez nagyjából 5-8 órás üzemidőt szavatol (használattól függően), amitől azért nem estünk hasra. A 66 wattos töltés ma már nem számít kiemelkedőnek, már vannak olyan olcsóbb modellek, amelyek ennél többet tudnak.huawei telefon

Nulláról maximum mintegy 40 perc alatt tölti fel a telepet, szóval azért nagyon sokat azért nem kell várni, hogy megteljen az akksi energiával. Az 50 wattos a vezeték nélküli töltés viszont remeknek számít a mai mezőnyben.

Kamera

A Huawei a képalkotásra mindig odafigyelt a magasabb kategóriában. Azonban a Leica megszakította velük a kapcsolatot a közelmúltban, így e téren visszalépéstől lehetett tartani. A Mate 50 Pro azonban jól teljesít, hiszen az 50 megapixeles főkamerával sötétben és világosban is lehet épkézláb fotókat lőni.huawei telefon

A 64 megapixeles 3,5x optikai zoomal megtámogatott telefotó és a 13 megapixeles nagylátószögű egység viszont csak nappal, vagy erős fénynél vethető be, hiszen egyébként általában, csúnya, elmosódott lesz a végeredmény. A 4K videós támogatás megvan, akár 60 FPS mellett is, és a szuperlassítást sem spórolták ki, viszont a 8K-ról le kell mondani. Mindent összevetve azért azt mondhatjuk, hogy képalkotás terén nem emelkedik ki a mai mezőnyből ez a készülék.

huawei telefon
A kamerája tényleg nagyon jó, az éjszakai fotós képessége egyenesen elképesztő!

Képernyő

120 Hz-es, 1,07 milliárd szín visszaadását szavatoló 6,74 hüvelykes OLED kijelzőt kapott, ami garancia a minőségre. A színek szépek, ragyogóak, a kontraszt tökéletes, az 1212 x 2616 képpontos felbontás pedig kimagasló részletességet szavatol.Huawei telefon

A csúcs fényerő a méréseink szerint 900 nit, ami a HDR visszaadásához elég, de e téren elmarad e modell a legjobb telefonoktól. Mindenesetre a lényeg, hogy nappal is látható a kép. A mozgásmegjelenítéssel egyébként nincs gond, hibákat, durva anomáliákat nem tapasztaltunk.

Google?

A Huawei a szankciók miatt nem használhatja a Google szolgáltatásokat, és ez értelemszerűen ezt a mobilt is érinti. A cég megoldotta mára az alkalmazásellátást, hiszen amíg korábban le kellett mondani mondjuk a Facebookról vagy a Gmailról, addig kis trükközéssel most már ezek elérhetőek.

De maga a rendkívül kényelmes, összetett és megszokott ökoszisztéma hiányzik. Ezt nem tudta még pótolni a Huawei, ehelyett nem tudtak jobb alternatívát összerakni, és emiatt ez a készülék a véleményünk szerint hátrányban van rivális modellekhez képest.

Ár

A Huawei Mate 50 Pro nálunk járt változata 550 000 forintba kerül, és az az igazság ma már kaphatunk hasonló tudású készüléket lényegesen olcsóbban is Google támogatással. A fotós képességei viszont kiemelkedőek, de szerintünk ezzel együtt is túl van árazva egy kicsit, legalábbis egyelőre ez a modell.

Kinek ajánljuk – Huawei Mate 50 Pro

– Huawei csúcstelefonban gondolkodik
– Szeretne este is fotózni és videózni
– Sokoldalú terméket keres
– Nem zavarja a Google szolgáltatások hiánya
– Fontos a jó képminőség

Kinek nem ajánljuk – Huawei Mate 50 Pro

– Olcsó készülékre vágyik
– Kompakt mobilt keres
– A Google ökoszisztémában éli az életét, vagy sok dolgot vásárolt a Google rendszerében

Még több információ a Huawei Mate 50 Pro telefonról a hivatalos honlapon

[sc name=”facebook” ][/sc]

  • Külső
  • Tudásszint
  • Képminőség
  • Ár/érték arány
4.5

Összegzés

A Huawei legújabb csúcstelefonja, ez elődök hagyományait követve elképesztő fotós képességekkel bír. Viszont egy kicsit sokba kerül a tudásához mérten.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?