Nőttek a táblagépek eladásai 2020-ban, a piac királya továbbra is az Apple, a másik meghatározó szereplő pedig a Samsung.
Bár 2020 sokak számára nehéz év volt, a tech cégek zöme minden eddiginél nagyobb nyereséget termelt (és a gazdagok is még gazdagabbak lettek). A táblagépek piaca is nőtt, 13,6 százalékkal emelkedtek az eladások éves szinten, 164,1 millióra.
A piac királya még mindig az Apple, a negyedik negyedévben 19 millió, 2020-ban 53,2 millió iPadet szállított le. A Samsung távoli második volt 10,1 és 31,3 millió tablettel. A negyedik negyedévben ez 45 százalékos előrelépést jelentett 2019 ugyanezen időszakához mérten. A Lenovo pedig konkrétan duplázott.
Furcsa módon az amerikai korlátozások ellenére a Huawei egy ideig még kitartott a szektorban, így 2020-ra vetítve előkelő eredményeket ért el a szektorban, sőt, több tabletet adott el, mint 2019-ben.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: LaptopMag, IDC