Elvileg két hónapra vagyunk a Galaxy S24 megjelenésétől, de addig is itt van néhány infó a telefonnal kapcsolatban.
Amennyiben igazak a pletykák, januárban jelenik meg a Samsung legújabb zászlóshajója, a Galaxy S24. Éppen ezért a tartozékgyártók láthatóan már készülnek erre az alkalomra, és az Ice Universe – ami a kiszivárogtatások egyik ásza – megosztotta a telefoncsalád három tagjának szánt kijelzővédőket. Az első dolog, amit így megtudhatunk, hogy a hamarosan megjelenő készülékek általános dizájnja megegyezik majd az elődökével, ahogy arra a nemrég kiszivárgott mock-up egységek is utaltak. A standard és a Plus modellek lekerekített sarkokkal rendelkeznek, míg az Ultra megtartja elődjének éles sarkait.
Ami nem maradt meg, az a Galaxy S23 Ultra ívelt képernyője, amely már laposabb oldalakkal rendelkezett, mint a Galaxy S22 Ultra. Ha összehasonlítjuk a Galaxy S24 Ultra állítólagos kijelzővédőjét egy Galaxy S23 Ultráréval, akkor észrevehetjük, hogy az utóbbihoz szánt védő enyhe görbületet mutat az oldala mentén. Ettől eltekintve a protektorok is összevágnak azokkal a hírekkel, amelyek szerint a telefonok szimmetrikus kereteket kapnának, és ezek egy hajszállal vékonyabbak lehetnek a jelenlegi generációhoz képest.

A képeken nem nagyon látszik, de a Galaxy S24 valamivel nagyobb kijelzővel rendelkezik, és lehet, hogy magasabb és vékonyabb lesz. A másik két modell a pletykák szerint valamivel vastagabb lesz elődeinél. A legszembetűnőbb változás azonban a Galaxy S24 Ultra lapos kijelzője, aminek a legtöbb leendő vásárló valószínűleg örülni fog. Bár az ívelt kijelzők esztétikailag jól néznek ki, használat közben kissé bosszantóak, mivel hajlamosak a véletlen érintésekre. A védőfóliák felhelyezése is nehézkes, és a stylus használata sem túl szórakoztató.
Ugyanakkor az ívelt kijelzők kényelmesebbé teszik az olyan hatalmas telefonok, mint a 6,8 hüvelykes Galaxy S23 Ultra tartását, és jól elrejtik az oldalsó kereteket is. Majd meglátjuk, hogyan bírja a rendszeres használatot, amikor 2024 januárjában megjelenik. A telefon várhatóan titánkerettel rendelkezik majd, és 2500 nites csúcsfényerőt kínál. A pletykák szerint a jelenlegi periszkópos kamerát egy 48 megapixeles teleobjektív egységre cseréli, ötszörös zoommal.