A TIPA (Technical Image Press Association) nemzetközi zsűrije minden évben összedugja a fejét, hogy átfogó tesztek és vélemények alapján díjazza az év kiemelkedő fotós termékeit.

A TIPA díjakat a fotós világ legismertebb képviselői ítélik oda, ezért a japánok számára kiemelkedően fontos, hogy öt kategóriában is az élen tudtak végezni. Az eredmények azt igazolják, hogy a tervezők, mérnökök és a gyártásban, illetve a terjesztésben résztvevők jó úton haladnak.

Kamerák…

A Legjobb Félprofi APS-C Kamera díját a Sony α6400 fényképezőgép kapta, amely a kis méret és alacsony tömeg ellenére komoly teljesítménnyel rendelkezik. A kompakt gép számos tulajdonságot örökölt a nagy felbontású kameráktól, mint pl. a gyors sorozatfelvétel, vagy a 4K HDR (HLG) mozgókép rögzítés lehetősége. A készülék 180 fokban elforgatható LCD kijelzővel, mesterséges intelligencia vezérelt (Eye) autófókusszal és valós idejű követéssel rendelkezik. Az autófókusz rendszer az új generációs BIONZ X képfeldolgozó motorral párosítva a másodperc tört része alatt képes a kívánt pontra közelíteni, így a gyorsan mozgó jelenetek rögzítése sem jelenthet problémát.

Szintén az elismertek között van a Sony RX100 VI kamera, aminek a Legjobb Szuperzoom Kompakt Fényképezőgép díját ítélték meg. Az RX100 VI kamera méretben szinte teljesen megegyezik a széria előző darabjával (RX100M5), ám jelentős különbség, hogy az újabb változat már nyolcszoros zoomolásra képes. További előnyt jelent, hogy a beépített optikai képstabilizátornak köszönhetően a teleobjektívvel készített kézi kamerás felvételek esetén is stabil eredményt kapunk. A készülékbe továbbfejlesztett képfeldolgozó motor került, ami érzékelhetően élesebb felbontású képeket készít a korábbinál lényegesen alacsonyabb képzaj mellett.

… objektívek és egy fontos apróság

A G Master sorozathoz tartozó kiegészítők a legújabb képalkotó technológiákat használják, ennek fényében nem meglepő, hogy a Legjobb Tükör Nélküli Teleobjektív a Sony FE 135mm f/1.8 GM modell lett. A teleobjektív még f/1.8 értékű rekesznyílás esetén is kivételesen részletes felbontást kínál, amit a szériára jellemző gyönyörű bokeh effekt egészít ki. Az egyedi XD (extrém dinamikus) lineáris motorral a fotósok gyorsan, pontosan és megbízhatóan tudnak fókuszban tartani bármilyen mozgó témát, ráadásul az autófókusz kontrollnak köszönhetően mindezt csendesen és gyakorlatilag rezgés nélkül lehet megtenni.

A Legjobb Tükör Nélküli Profi Objektív megalkotásáért járó elismerést a Sony FE 400mm f/2.8 modell húzta be, ami a nagy sebességet, kiemelkedő felbontást és a professzionális irányítást házasítja össze. A SEL400F28GM objektív könnyű és kiegyensúlyozott teleobjektív lencse, amely többek között kézi fotózásnál tehet jó szolgálatot.

Az ötödik TIPA elismerést a Sony SF-G memóriakártyákért (Legjobb Képtároló Technológia) kapták a japánok, amelyek 300 MB/s-es olvasási és 299 MB/s-es írási sebességet kínálnak. A széria tagjai masszív kialakítással, por, sár és korom elleni védelemmel rendelkeznek, s akár öt méteres zuhanásnak is ellenállnak, így bármilyen körülmények között megbízhatóan teljesítenek.